Bemutatkozunk
2010- ben nyitottuk ki úszóiskolánk kapuját a „Magyar tenger” déli partján és napjainkra három uszodában (Balatonboglár, Balatonszemes, Lengyeltóti és Marcali) folytatunk aktív tevékenységet.
Az úszásoktatás mellet úszó és vízilabda szakosztállyal, kerékpár szakosztállyal, valamint, triatlon klubbal büszkélkedhetünk. Színvonalunk fenntartásának érdekében fontosnak tartjuk a minőségi oktatás biztosítását és fenntartását. Óráink során nagy hangsúlyt helyezünk a barátságos légkör megteremtésére, melyet igyekszünk minőségi munkával kiegészíteni. Célunk hogy a foglalkozásainkon résztvevő gyerekek és felnőttek jó hangulatban, hatékonyan sajátítsák el a négy úszásnemet, valamint a triatlon és a vízilabda alapjait. A kezdeti lépéseket követően tanítványaink betekintést kapnak a versenyúszás alapjaiból és tehetségük szerint integráljuk őket tudásszintjüknek megfelelő csoportokba és sportágakba. Az úszásoktatás és versenyeztetés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a gyógyúszásra és versenyzőink rehabilitációjára. A XXI. század változó életmódjának és technikai fejlődésének köszönhetően új szocializációs és társadalmi problémák kezdenek megjelenni a gyerekek körében, melyre az általunk is képviselt sportágak megoldást nyújthatnak. A „facebook generáció” általános
fiziológiai és mentális nehézségekkel szembesül. A felmerülő gondok rehabilitációjának egyik leghatékonyabb alternatívája a sport (úszás, triatlon, vízilabda stb.). A testi-lelki gyakorlatok, nevelésük és fizikumok növelésén túl, egészséges életforma alternatívájával is megismertetjük őket. A megfelelő közösség szocializációs színtere, egy egészséges normákon alapuló életpályamodellt nyújt a fiatalok számára. A speciális tréningek és foglalkozások magas szintű edzői csapatmunkával párosulnak. Edzői gárdánkban helyet kapnak volt élsportolók, rehabilitációs szakemberek és uszodamesterek. Az úszásoktatás mellett a szabadidő eltöltésének számos izgalmas formáját is biztosítjuk a hozzánk jelentkezőknek, mint például duatlon, triatlon, vízilabda, vitorlázás, lovaglás és nyári szabadidős programok, valamint táboroztatások. Az elmúlt öt esztendő egyik kiemelkedő eredménye, hogy a Magyar Triatlon Szövetség határozata és bizalma alapján 2015-ben a Balatoni Úszóiskola Kft nyerte el az újonnan intézményesült Dunántúli Nemzeti Triatlon Központ vezetésének jogát. A Balatonbogláron helyet foglaló tehetséggondozó műhely számos edzőtábor és szakmai fórum, valamint aktív sportegyesület munkáját vezeti és koordinálja. Az NTK infrastruktúrájának központját az Urányi János Sportcentrum létesítménye biztosítja. Sportuszoda, sportcsarnok, kondicionáló termek, a Balaton és a környék útjai, kiváló edzéslehetőséget biztosít nemcsak a környék kerékpárosainak, futóinak, hanem az ország valamennyi triatlon klubjának és a nemzeti válogatott kerettagjainak.
Archív hírek
- 2023. július
- 2022. április
- 2020. szeptember
- 2020. augusztus
- 2020. június
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2019. január
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. július
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. július
- 2017. június
- 2017. május
- 2017. április
- 2017. március
- 2017. február
- 2017. január
- 2016. december
- 2016. november
- 2016. október
- 2016. szeptember
- 2016. június
- 2016. május
- 2016. április
- 2016. március
- 2016. február
- 2016. január
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október
- 2015. szeptember
- 2015. május
- 2015. április
- 2015. január
- 2014. november
- 2014. október
- 2014. szeptember
- 2014. május
- 2014. április
- 2014. február
- 2014. január
- 2013. december
- 2013. november
- 2013. július
- 2013. június
- 2013. május
- 2013. április
- 2013. március
- 2013. február
- 2013. január