Versenysport
A tehetséges, szorgalmas és megfelelő úszótudással rendelkező diákjaink következő választható lépcsőfoka a tudatos és szakmai alapokon nyugvó úszóedzés. A versenysport kemény ugyanakkor áldásos világa nagymértékben alakítja és formálja a gyerekek személyiségét normarendszerét. Megtanulnak küzdeni, kitartani egy cél mellett és sikeresen megvalósítani álmaikat. A reggeli és délutáni úszóedzések technikai és fizikai tréningek formájában zajlanak, melyet időszakos orvosi felügyelet kíséretével valósítunk meg. Lehetőségeinknek megfelelően vérvizsgálat, pulzus és pszichológia kontroll valamint antropometriai vizsgálatok segítik felkészülésünket. A testi terhelés mellett fontosnak tartjuk lelkük gondozását is, mely kulcseleme a sikeres versenysportnak. Az edzéseken kívül, nagy figyelmet szentelünk diákjaink tanulmányainak alakulására. Hisszük, hogy a több lábon álló gyermekek sikeresen valósíthatják meg önmagukat. Úszóedzéseink
során szoros együttműködés alakult ki a BBSC (Balatonboglár), Balatonszemesi KSE (Balatonszemes), a Petőfi SE (Fonyód) és a Lengyeltóti VSE (Lengyeltóti) – triatlonszakosztály versenyzőivel. Triatlonosaink sorában Héraklész utánpótlás válogatott tagokkal büszkélkedhetünk, valamint többszörös korosztályos magyar bajnokokkal. Az edzések azonban nem nélkülözhetik a versenyzés intézményét, ezért 2013-ban hivatalosan is létrejött BBSC-úszószakosztályunk, mely új kapukat nyit tehetséges úszópalántáink számára. Igazolt versenyzőink immár országos szinten is képviselhetik szakosztályunkat és Balatonboglár sportegyesületét.
Archív hírek
- 2022. április
- 2020. szeptember
- 2020. augusztus
- 2020. június
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2019. január
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2018. szeptember
- 2018. július
- 2018. június
- 2018. május
- 2018. április
- 2018. március
- 2018. február
- 2018. január
- 2017. december
- 2017. november
- 2017. október
- 2017. szeptember
- 2017. július
- 2017. június
- 2017. május
- 2017. április
- 2017. március
- 2017. február
- 2017. január
- 2016. december
- 2016. november
- 2016. október
- 2016. szeptember
- 2016. június
- 2016. május
- 2016. április
- 2016. március
- 2016. február
- 2016. január
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október
- 2015. szeptember
- 2015. május
- 2015. április
- 2015. január
- 2014. november
- 2014. október
- 2014. szeptember
- 2014. május
- 2014. április
- 2014. február
- 2014. január
- 2013. december
- 2013. november
- 2013. július
- 2013. június
- 2013. május
- 2013. április
- 2013. március
- 2013. február
- 2013. január